Kutyusok

A több képből megtervezett festmény megfestése igazán nehéz és izgalmas feladat.

A rendelkezésre álló képekből megalkotom a végső formát, ami a témát még jobban  kiemeli. 

Az állatokról készült képek  elkészítése könnyebbnek tűnik. Viszont a tapasztalatom azt mutatja, ugyanolyan fontos minden egyes vonás, mint az emberi portréknál, hiszen minden állat egyedi  megkülönböztető jelekkel rendelkezik. 

Mint a kutyák mancsain található foltok is különös jelentőséggel bírnak a kutyusok gazdája számára. ;)

Nagy tanulság volt számomra, hogy akár emberi portréról, akár állatok képeiről van szó, ha nem élő modell után készül a kép, mindenképpen nagyon jó minőségű fénykép szükséges az elkészítéséhez, hiszen az egyedi vonásokat kigondolni vagy kitalálni nem lehet, csak lemásolni. 



Nálam ennél a képnél az elkészítési folyamat az alábbi volt: 

adott volt néhány kép: 

   

Mivel a kutyusok a lényeg, kerestem nekik egy semleges hátteret. Jelen esetben a kecskeméti arborétum előtti rét adta az ihletet a hátterével: 





Próbáltam a kutyusokat minél előnyösebb módon elhelyezni a háttéren. A jobb oldali fénykép elrendezése elég jónak tűnt, de a kutyusok szemmel láthatóan oldal irányban valami iránt nagyon érdeklődnek, így a hátsó kutyus képét nagyrészt a bal oldali fényképről használtam fel inkább, hogy hozzánk, nézőkhöz is közelebb kerüljenek.

Nehezítésképpen figyelembe kellett vennem a két kép egymástól eltérő méretarányait is, melyet mindenképpen korrigálni kellett. 
Vagyis a két kutyus egymáshoz való arányát is igyekeztem megtartani. :)



Nagyon aranyosak, ugye? 


 


Merengőhöz...

Hétvégén apósom lepett meg egy szép vers idézettel. Erről eszembe jutott egyik kedvenc versem, mely még 2007-ben ihlette ezt a 30*40-es, kasírozott vászonra készült olaj képemet. Bár szakmailag nem tökéletes, de az érzetet nekem még mindig megjeleníti... 

És a vers részlete hozzá: 
  
Vörösmarty Mihály:
A merengőhöz (Laurának)
-részlet-

Hová merült el szép szemed' világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton keresed?
Nézd a világot: annyi milliója
S köztük valódi boldog olly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Melly, kancsalul, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
...

 

Hétvégén játszottam az anyagokkal, színekkel és technikákkal. A kézi nyomtatás, mint grafikai eljárás egyes elemeit próbáltam ki kezdetleges eszközökkel, valamint egyes nyomatokat vegyes technikával tovább fejlesztetttem, így készülnek akril festéssel kiegészített képek is

Ezek a kész nyomatok. Nagyon jól szórakoztam velük, remélem találsz köztük legalább egy olyat, amit érdemes volt megnézned:








A használt papírnyomat elemeket fel is applikáltam a nyomat kiegészítéseként:


Egy kis meditatív rajzolás:





Végül egy filctollal kiegészített nyomat:


Az akril festéssel kiegészített képekre még várni kell.

Amint elkészülök velük, megosztom veletek. :)





Kutyusokkal